Böhm András

Élni, ahogy lehet – tanácsolta a parasztíró, Szabó Pál, egy olyan rendszerben, melyben ideológiával szűkítették, határolták a cselekvés mozgástereit. Rendszertől függetlenül is, a születésem alatt elszenvedett, s megnyomorító agyvérzés miatt, az „ahogy lehet” receptje sze-rint éltem, élek, hogy is lenne ez alól kivétel a festészetem. Nem finnyáskodhattam a műfaji konvenciók betartásával.
Beszélni, vagy nem beszélni, vetődött fel a kérdés, mint amikor először hallva maga-mat magnetofonról, úgy szívemre vettem, a belsőhalláson át nem szűrt hangom, hogy az el-némulás gondolata forgott fejemben. Csakhogy az elmutogatásom alapján még nehezebb lett volna megérteni, hogy mondjuk, kérek egy pohár vizet, akkor is a beszéd mellett döntöttem, melynek helyességét, lassan képeim kezdték igazolni.
Akkor már, némi fejtörések árán a megfelelő eszközöket, ecsetpótlókat sikerült ki-agyalnom, amelyektől egy finom nyestecsetekhez szokott művész bízvást falnak vagy világgá ment volna. Engem viszont segítettek, vizuálisan is megnyilvánulni, s hogy megoszthassam másokkal a meglátott, észrevett dolgokat, hogy az, ahogy lehet-et, ahogy érdemes-re próbál-jam módosítani.
Táblaképeimmel rá is leltem egy nekem való kifejezésmódra, ezeken ugyanis annyit javítgathattam amennyit akartam, kevesebb alkut kellett kötnöm, mint a papírképeknél. S annyiban még újak is, hogy páccal festve ezeket, látható maradt anyaguk.
A falemezek, deszkalapok gonddal elősimogatott, csiszolt erezetét igyekeztem képe-imbe komponálni. S ha ez nem is volt mindig lehetséges, rajzolatuk mindenképp a kép részé-vé vált, tán tágabb teret hagyva a szemlélő képzeletének. Arra ügyelni kellett, hogy túl hang-súlyos erős erezetű lemezre, helyre ne kerüljön részletező kép, motívum. Mindez amennyi kötöttséget jelentett, legalább annyi inspirációt is adott, mint a verseknél a különböző forma-szabályok betartása.
S jó volt hinni, hogy megpingálva a fát, kevésbé juthat gyújtaléksorsra, ha már ver-seimet őrizni, testvéreik papírrá váltak.
Sorsom, egy jókora fordulata után, felhagytam a festéssel. A mindig is lényegesebb ténykedésemnek érzett, írogatásnál maradva, mellyel pontosabban, árnyaltabban fejezhettem ki magam.
Hiányzott persze az írás szüneteiben a másféle tevékenység, hogy nem jött össze egy-egy kép, de levélkapcsolataim, és egyéb teendőim megszaporodtával, ez már az előkészüle-teivel, rámolgatásaival sem fért volna az amúgy is egyre sietőbb napjaim programjába. Remé-nyem se volt, hogy még valaha ezzel foglalkozhatok, s főleg azt nem sejthettem, hogy min-dezt majd a számítógép segítségével, alkuk, kompromisszumok nélkül tehetem.
Mintha hirtelen jó kezeket kaptam volna, az ég újabb kegyelme folytán, amit így vagy úgy mindig magamon érezhettem, akkor is ezt kell mondanom, ha tolószékemből nem han-gozhat túl meggyőzően, de ha ezt hálátlanul elhallgatnám, magamat kéne megkérdőjeleznem.
Néhány éve van csak számítógépem, s a negyedik, leghasználhatóbbnak tűnő rajz-programnál tartok, ennél is maradok. Remélve, hogy ha sikerül egyszer kiismernem, marad időm használatára is, hogy itt hagyhatok még néhány ezzel készült képet is.