Bárka Művészeti Stúdió
A Bárka Művészeti Stúdió programvezetője Pethő
Beáta művésztanár.
A Művészeti Stúdió 1996 óta működik. A program célja: értelmi
akadályozott fiatalok vizuális nevelése. A vizualitást, mint eszközt
használtuk fel arra, hogy segítsük sérült fiatal barátainkat a
kreativitás útján haladni. Fontos a látás és láttatás pedagógiája
sérült fiatalok számára is, mivel ők is a teremtett világhoz tartoznak.
Minden ember egyenlő az emberségben, és minden
ember - akár fogyatékos, akár nem az - arra hivatott, hogy saját
tehetségét, személyiségét, ajándékait kibontakoztassa. Egymás
elfogadása és tisztelete ad lehetőséget arra a szabadságra, melyben
bátrakká válhatunk belső világunk megmutatására.
Az alkotás célja: a jelen pillanatban a teljességet,
az öröklétet, megélni. Hitünk szerint mindannyiunkban közös a
teremtettség, a teremtődés, és a teremtésre való képesség: a kreativitás.
Minden ember tehetséges, ezért keresnünk kell az eszközöket, hogy
belso világukat - minden akadály, sérültség ellenére - kifejezhessék.
A sérült ember számára a művészeti kifejezés
a kommunikáció fontos eszköze lehet. Az „épek" számára pedig
lehetőséget nyújt arra, hogy betekinthessenek egy titokzatos és
sajátosan gazdag forma és színvilágba.
Műhelyünkben kezdetektől fogva külön hangsúlyt
helyeztünk arra, hogy a sérült fiatalok olyan eszközöket kaphassanak
kezükbe, melyek megkönnyítik önkifejezésüket. Miután eljutnak
a felfedezésre, hogy van mit kifejezni, adni önmagukból, mert
a Bárka erre befogadó, pozitívan értékelő, buzdító közeg - végre
elkezdhetik e sajátos formanyelv segítségével kibontani üzeneteiket.
Ezek az üzenetek sokszor önmaguk számára is az újdonság erejével,
döbbenettel, meglepetésszerűen hatnak.
A jelen kiállítás képei tehát egy hosszú folyamat
lélegzetvétele. Sokféle technikát kipróbálva, az évek során mindenkinek
találtunk egy-egy kézhezálló eszközt, kifejezési formát. Az elmúlt
másfél év pedig - e formákkal, eszközökkel való közlés ideje volt
- folytatódik tovább.
A Bárka Művészeti Stúdió kiállításai
1998 február Tanítóképző Főiskola, Budapest
1999 március Akácos Udvar, Budapest
1999 április Komárno
1999 szeptember Pozsony
2000 november Kanadai Nagykövet Rezidenciája, Budapest
2001 október Vác (lelkigyakorlat)
2002 június Kanadai Nagykövet Rezidenciája, Budapest