< Alkotók]

[Képek >

 

 

 

 

 

Tegze Judit

Tegze Judit

1950-ben születtem, Budapesten, ahol az óta is élek. Autodidakta művész vagyok. A Műegyetemen végeztem, majd kutatómérnökként dolgoztam, doktoráltam. Egyetemistaként pasztellel rajzoltam, majd több évtizedes szünet után kezdtem el újra festeni, ezúttal elsősorban olajfestékkel. Főleg természet után, tájképet, csendéletet és portrét festettem. A tokaji és tállyai művésztelepen készítettem rézkarcaimat, az igali alkotótáborban a szén- és pasztellrajzok egy részét. 2004-ben, Gödöllőn, önálló kiállításon mutattam be az addig készített munkáimat. Tagja vagyok a SMAKK csoportnak (Sérült Művészek Alkotó Köre) A csepeli Munkásotthon Képzőművész Körének is tagja vagyok, ahol Fark László vezetésével új technikákat tanultam, pl. a linómetszést és a tűzzománcot.
Két éve foglalkozom selyemfestéssel, mind képek, mind egyedi selyemkendők, sálak készítésével.

Számítógép-grafikával körülbelül másfél éve kezdtem el foglalkozni. Ezekből 2 - 2 képet a Budapest Művelődési Központ Vizuális Művészeti Hónap Grafika kiállításán mutattak be, 2004-ben és 2005-ben.

Mindez hobbyként indult, de egyre nagyobb helyet foglal el az életemből, fokozatosan hivatássá válik.

Eddigi kiállításaim:

Önálló kiállítás:

Gödöllő Idősek Otthona, önálló kiállítás, 2004

Csoportos kiállítások:

Tokaj, Művésztelep, 1992
Tállya, Művésztelep, 1994
Lurdy ház, Budapest, 2003
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, 2003
Apáczai Kiadó, Molnár Ferenc terem, Budapest, 2003
Lakitelek, 2003
Magyar Vöröskereszt székháza, Budapest, 2003
West End City Center, Budapest, 2003
Láncszem Virtuális Galéria (www.lancgaleria.hu)
Budapest Művelődési Központ Vizuális Művészeti Hónap Grafika kiállítás
Csepeli munkásotthon, Csepeli Munkásotthon Képzőművész Köre, Tavaszi tárlat, 2005
MEOSZ székház, 2005
József Attila Művelődési Ház, Vác, 2005
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, 2005
Csepeli Munkásotthon, Csepeli Munkásotthon Képzőművész Köre, Őszi tárlat, 2005
Budapest Művelődési Központ Vizuális Művészeti Hónap Festészeti kiállítás, 2005
Budapest Művelődési Központ Vizuális Művészeti Hónap, Iparművészeti kiállítás, 2005
Budapest Művelődési Központ Vizuális Művészeti Hónap Grafika kiállítás, 2005
Amator Artium, A Művészet Szerelmesei, XIX. Országos képző- és Iparművészeti Tárlat
Esszencia Kiállítás, Olof Palme ház

 

 

 

 

< Alkotók]

[Képek >